Milyen kegyelmes ígéret ez! Nagy örömmel teszek vallást az én Uramról. Akármennyi hibám legyen is, Krisztust soha nem szégyellem, és a keresztről szóló tanítást bátran hirdetem. Uram, nem rejtem magamba a Te igazságodat.

Nagyszerű dolgot helyez itt számomra kilátásba az Ige. Barátaim elhagyhatnak, ellenségeim ujjonghatnak, az Úr azonban nem tagadja meg szolgáját. Nincs kétségem afelől, hogy az Úr a magáénak tart, hiszen új meg új zálogát adja szeretetének. De eljön a nap, amikor meg kell majd állnom az Atya előtt. Milyen öröm tudnom, hogy Krisztus akkor majd vallást fog tenni rólam. Azt mondja majd: ez az ember bízott bennem és kész volt bántalmazást is szenvedni nevemért, ezért én is a magaménak vallom őt. Régen, ha valakit lovaggá ütöttek, a királynő gyémántos térdszalagot adott át neki. Nagy megtiszteltetés volt az összegyűlt sokaság előtt átvenni ezt a kitüntetést. Mi ez azonban ahhoz a tisztességhez képest, amikor majd Krisztus vall bennünket a magáénak a magasságos Isten trónusa előtt, a mennyben. Ezért soha ne szégyelljem, hogy az Úré vagyok. Soha ne hallgassak gyáván, se ne alkudjak meg félszívvel. Pirulnom kellene, mert azé vagyok, aki megígérte, hogy kezeskedik az életemért Isten előtt?