A babiloni fogságból több hullámban indultak haza a zsidók. Ezsdrás, főpapként, a második hullámot vezeti. Személyesen beszél a perzsa királlyal, aki nemcsak engedélyt ad a hazamenetelre, de igen komoly adományokat, aranyat, ezüstöt bocsátott a rendelkezésükre. Ezsdrás feldicsérte a király előtt Jáhve hatalmát, aki saját népét is keményen bünteti hűtlenségéért, de mindentől meg tudja oltalmazni a hűségeseket. Ezek után hogy lehet emberi segítséget kérni a veszedelmes, hosszú útra azoknak, akik Jáhve templomának építésére indulnak? Szabad félni, ha Isten szolgálatára vállalkozom? Annyi szomorú példája van ma ennek a hitetlen félelemnek. Közösségben: nem merünk építkezéshez fogni, mert nincs elég pénzünk. Nem merjük visszakövetelni az egyház jogait, mert majd megharagszanak ellenségeink. Hát még egyedül! Ki segít? Ki garantálja sikeremet? Hogy mernék nekifogni? Nem lehetünk forrófejűek! Ne menj fejjel a falnak! - Pedig hitünknek éppen az a próbája: Isten segítségét be tudjuk-e úgy számítani terveinkbe, mint a legkézzelfoghatóbb anyagi támogatást? Vagy bízol Őbenne, vagy hagyd abba az imádkozást!