Ez Péter tagadásának szomorú története. Milyen gyáva, milyen aljas ez a "kőszikla"! De aki nem volt hasonló helyzetben, ne ítélje meg! Aki volt a politikai rendőrség fogdájában, akit ott barátairól, meggyőződéséről, titkos beszélgetéseiről szakértelemmel vallattak, az tudja, miről van szó. Az ember meg volt győződve arról, hogy ő maga százszázalékosan megbízható, de egyszer csak kétségbeesetten döbbent rá, hogy míg megfeszített figyelemmel védte egyik barátját, elkottyintott valamit a másikról. És keményen tagadta, hogy ismeri azt, akit legjobban tisztel, nehogy azt is belekeverje a maga dolgába. Aki onnan kijött és azt állítja, hogy ő minden kijelentésén tökéletesen uralkodott, annak egy szavát se hihetjük. Nagyon gyenge az ember, amikor tehetetlenül egyedül marad halálos ellenségek gyűrűjében. De van egy határ: Istent, hitünket még ott sem tagadhatjuk meg, mert azzal senkit, semmilyen ügyet meg nem védünk. Azonban az, hogy éppen Péter, akit Jézus nevezett el Kősziklának, ilyen mélyre jutott, reményt ad annak, aki valaha elbukik.