Mózes magas méltóság és cím hordozója volt, amikor a Fáraó udvarában élt.

Mindezt a dicsőséget elvesztette, amikor Isten megvetett népe mellé állt. Előbb a "Fáraó lányának a fia" egy hatalmas uralkodóház királyi hercege volt, Midiámban pedig már csak "egy ember"-nek nevezik. "Egy egyiptomi ember mentett meg minket" - mondták Réhuel lányai apjuknak. Réhuel így válaszolt: Miért hagytátok ott azt az embert? (2Móz 2,15-20)

A hercegi cím és méltóság odalett. Ő is csak egy olyan ember volt már, mint más halandó.

Itt azonban, ahol a haláláról van szó, a Szentírás, az Igazság könyve olyan címet ad neki, amely nagyobb minden fejedelmi címnél. Nem olyan cím ez, amit emberek adhatnának, vagy elvehetnének, persze nem is olyan cím, amit sokra becsülne a világ, s amely világi előnnyel járna.

Mégis olyan cím, amely minden emberi címnél előbbre való, s mely értékét és jelentőségét az örökkévalóságban is megtartja.

Mózes ezzel a címmel hal meg: "Az Úr szolgája". Mózesnek olyan bizonyítványt állít ki Isten, hogy ő életében Istent szolgálta.

A legegyszerűbb ember is megkaphatja ezt a címet, ha nem a bűnnek, a hasnak, a pénznek vagy a világnak, hanem az Úrnak szolgál.

Az Úr Jézus azt mondta: "Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is" (Jn 12,26).

Isten hűséges szolgáját, Mózest nagyon becsülte. A zsidók azt mondják róla, hogy "Isten csókján halt meg".

Az 5.Móz 34,6 ezt mondja róla, amit egy emberről sem mondtak még el: "Isten eltemette őt".

Boldog az, aki Istentől ezt a címet kapja: "Az én hűséges szolgám"!