vissza: olvasnivalók
Szeptember 26.
   És amikor ezt mondta, elaludt.
     Csel 7,60

Milyen különbözők az emberek cselekedetei itt a földön!

Jézabel, amikor eljött utolsó órája, kifestette magát és drága ruhába öltözött. Belsazár vigadott ivócimborái között. A bolond gazdag új csűröket tervezett.

És István? Ő bizonyságot tett Jézusról. A Bibliából utat mutatott ellenségeinek a bűnök bocsánatához és Jézushoz.

Azt várta volna az ember, hogy saját magát igazolja a vádlói előtt.

Sokkal inkább hallgatói örök üdvössége volt a szeme előtt, mint saját életének a megmentése. Hallgatói megmentése érdekében ezt az utat kellett járnia, s előttük felfedni félelmetes bűnüket: Jézus elvetését.

"Az Igaz gyilkosainak" kellett őket neveznie.

Tegyünk mi is bizonyságot ebben az elveszett világban Jézus Krisztusról, amíg tehetünk!

Aztán István imádkozott. Amikor tovább már nem taníthatta a népet, amikor megragadták, hogy megkövezzék, már csak egyet tudott tenni: imádkozott. Körülötte tombolt a pokol. Az emberek hangosan kiabáltak. Vad átkozódások és nehéz ütések közepette vonszolták ki a városkapun kívülre. És István?

Ő, mint az Úr Jézus, hasonló volt a bárányhoz, amely megnémul, száját sem nyitja meg az ő nyírója előtt. Belsőleg azonban imádkozott. Utolsó cselekedete ellenségeinek a szeretése volt. Haldokolva ezt kiáltotta: "Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt!" Ez a megbocsátásnak és szeretetnek a szava volt.

Körülötte tombolt a harag és igazságtalanság. Ő azonban szeretve és megbocsátva búcsúzott ellenségeinek körétől.

Bárcsak István utolsó cselekedete naponkénti szokásunkká válna, akkor mi is békességgel mehetnénk el innen!




fõoldal | rólunk | alkalmak | olvasnivaló | linkek |
Biblia | igehirdetések |

Ajánlja oldalunkat!   - - -   Írja meg véleményét!

Copyright © 2021. Minden jog fenntartva.